10. rész

Sziasztok! Nem nagyon szoktam képet rakni a részekhez, de úgy érzem, ez most ide passzol. Talán ezentúl megpróbálok majd mindig keresni egy jó képet, ami illik a történethez. Nem is locsogok tovább, jó olvasást! xx

Louis

Egy teljes nap szenvedés és semmittevés után újult erő hiányában léptem be a fotózás helyszínére. Mint akinek a fogát húzzák! Niall elárulta, hogy Harry eladja a házát, nem akar egy szellemtanyán élni. Azt is tudatta velem, hogy Ő és Eleanor ugyanabban a szállodában szállnak meg. Megfordult a fejemben, hogy nekirontok Harry-nek, mint egy féltékeny picsa és kifaggatom, lefeküdtek-e. Inkább elvetettem ezt az ötletet. A fotózás után egyenesen hazamentem és aludtam néhány órát. Olyan lettem, mint egy csecsemő. Alszik, eszik, mozog egy kicsit, újra elalszik. Meg még mit nem! Úgy döntöttem, ha Ő így, én is! Nem keres? Keresek mást! Hiszen Ő is megtette! Méghozzá alattomos módon pont Eleanor-ra mozdult! A legbizalmasabb barátomra! Két whiskey után nem érdekelt. Írtam egy üzenetet Harry-nek, hogy nyugodtan dugja meg Eleanor-t, ha kíváncsi rá, milyen vele. A pultos sűrűn tekintgetett az órájára, majd mikor nyílt az ajtó, hátrarohant. Gondolom műszakváltás. Az érkező pultos lány volt. 
- Kérek még egy whiskey-t!- toltam a poharat az orra alá. 
- Louis?- kérdezte egy ismerős hang. Felpillantottam, majd halványan elmosolyodtam. 
- Victoria!- bámultam hatalmas zöld szemeibe. Zöld szemek! Jaj, hagyjuk inkább! Victoria régi jó barátom. Doncaster-ből ismerem. Nem sokkal azelőtt költözött Londonba, hogy jelentkeztem az X-Factorba. Nála szálltam meg azon az estén, mikor a városba érkeztem. Azóta sajnos keveset találkoztunk. 
- Jó újra látni!- pirult el. Arcán ragyogó mosoly jelent meg. Meseszép lány és én végigbeszélgettem vele az éjszakát. Zárásig ott maradtam. Ketten voltunk az egész bárban. Szemben álltunk egymással. Alacsony, karcsú termete van. Végigsimítottam vékony derekán, majd vissza a melleiig. Alkoholmámorban úszó agyam nem hagyott gondolkodni. Csak megcsókoltam, Ő pedig készségesen viszonozta. Eltoltam az egyik boxig. Felültettem az asztalra és tovább csókoltam. Ujjaim vékony szoknyája alá csúsztak, onnan pedig nem volt többé megállás. Hatalmasat keféltünk azon az asztalon. Elvonult a mosdóba rendbe szedni magát, én pedig újra meggondolatlanul cselekedtem. Felhívtam Harry-t. 
- Remélem élvezted El-t. Victoria nagyon jó! Keress meg és megbeszéljük a tapasztalatainkat.- mondtam, majd kinyomtam. Szinte rögtön leesett, mit tettem. Megcsaltam őt és még az orra alá is dörgöltem. Victoria egy ronggyal tért vissza és újra letörölte utánunk az asztalt, majd lassan indultunk. Megvártam, míg bezárja az ajtót. 
- Sok sikert Harry-vel!- csókolt meg lágyan. Ahogy szokás mondani, emlegetett szamár...Harry ott állt mellettünk. Victoria elengedte a kezemet, majd elindult a sötét éjszakában. 
- Ez meg mi a kénköves pokol volt?- vágta hozzám Harry a kérdését. 
- Búcsúcsók.- rántottam meg a vállam. 
- Na ne nevettess! Nagyjából négy órája ismered!- hitetlenkedett, majd megvizsgálta arckifejezésemet- Dehogy is! Te ismered ezt a lányt! Mióta dugod? Hm? Amíg együtt voltunk, találkoztatok?- faggatott.
- Ennyire ne légy hülye, Harry! Azt hiszed, meg tudtalak volna csalni, mikor még minden jól ment?- emeltem meg hangom. Ökölbe szorított kezem lendült és gyomorszájba vágtam Őt.- Ilyen érzés volt, mikor álmodban arról beszéltél, milyen, ahogy El szop téged.- ordítottam, majd pofon vágtam.- Ilyen, mikor megtudtam, egy szállodában vagytok.- lökött rajtam egy hatalmasat.
- Nekem ilyen volt, mikor azt mondtad, dugjam meg Eleanor-t!- kiáltotta vissza, majd óriási gyomrost adott.- És ilyen, mikor felhívtál azzal, hogy Victoria mennyire jó.- köhögtem ütésétől. Elfogytak az indokok, az ütések és lökések pedig szaporodtak. A kocsma előtt verekedtünk a földön fetrengve. Alattam feküdt, megadta magát. Én bizonyultam erősebbnek. Ökölbe szorított ujjaim arca felett tartottam, karom hátrahúztam, hogy elég lendületet szerezzek, majd megálltam. Leszálltam róla.
- Mit művelünk? Mi szeretjük egymást!- sóhajtottam. Arcomat dühösen dörzsöltem. Képesek voltunk összeverekedni?
- Ez már nem szerelem, Louis!- törölte meg vérző orrát. Szíven ütöttek szavai, de mélyen tudtam, igaza van. Ha igazán szeretne, nem kívánta volna Eleanor-t. Ha én igazán szeretne, nem feküdtem volna le Victoria-val.
- Akkor végeztünk?- emeltem rá bánatos, könnyektől csillogó szemeimet. 

Harry

Fájdalmas hangja hallatán úgy éreztem, mintha földre roskadt, fáradt testemet egyre csak rugdosnák. 
- Nem, Baby!- sóhajtottam. - Nevezhetnénk inkább szünetnek.- magyaráztam. Mind hiába. A kapcsolatunk haldokol és ez kizárólag az én hibám! Most viszont már végleg érdekel, mi vonz ennyire El-ben. Habár Louis volt minden,amit akartam, hátat fordítottam neki és lassan a kocsim felé indultam. Csak reménykedtem benne, hogy nem találkozom rendőrrel, elég gyorsan hajtottam. A hotelnél szinte hozzávágtam a parkolófiúhoz a kocsim kulcsát. Meg sem álltam a liftig. Hogy a fenébe tud ez ennyire lassan haladni? Zihálva estem be a lakosztályunk ajtaján. El a hatalmas kanapén ülve olvasott, a tv halkan szólt, sejtésem szerint szimpla háttérzajként. 
- Harry!- pillantott fel rám. Zavarodottan bámult, mikor kikaptam kezéből a könyvet. Végigfektettem a kanapén.
- Mutasd, mid van! Tudni akarom, mi vonz ennyire!- morogtam. Kezeim felsője alá vándoroltak. Nincs többé megállj.

***

Álmatlanul feküdtem az ágyban. Karcsú, meztelen testét csak a vékony, paplanszerű takaró fedte. Halkan szuszogott mellettem. Nem jöttem rá semmire. Nem éreztem többnek az együttlétet, mint Louis-val. Sőt, talán kevesebb volt. Óvatosan kimásztam az ágyból, csípőmre tekerve egy másik takarót. A telefonomat marokra fogtam és kisétáltam az erkélyre. Csendes volt az éjszaka. Hatalmasat sóhajtottam, majd tárcsáztam. Görcsbe rándult a gyomrom.
- Louis...-suttogtam. Talán meghallotta. 
- Harry?- felelt. Biztosan meglepődött a hívásomon.
- Beszélnünk kell!- remegett a hangom. Féltem a visszautasítástól. 
- Akármennyire is meglepő, de most nem alkalmas.- hangjában ridegséget éreztem. 
- Mi a fene dolgod lehet az éjszaka közepén?- rivalltam rá.
- Sajnálom, nem tudtam, hogy te vagy az egyetlen, akinek lehet programja. Most pedig ha megbocsájtasz, várnak rám. Jó éjt!- mondta, ezzel meg is szakította a vonalat. Mintha pofon vágtak volna, egy beton kerítéssel.

Louis

Otthagyott! Tényleg, komolyan otthagyott félig részegen az éjszakában. Nem volt mit tenni, elindultam haza. Gondolataimba mélyedve ballagtam, mikor egy fura hang ütötte meg a fülemet. Elindultam az irányába.Egészen közelről hallottam, de nem láttam semmit. A talajra pillantottam, ahol egy kis gombóc kucorgott remegve. Mobilommal világítottam, így megláthattam, hogy egy kiskutya az. Ha jól láttam, egy kölyök dalmata.
- Szia, kis pajtás!- halkan szólítottam meg. Felé nyúltam lassan, szemeit félve szorította össze, majd rádöbbent, hogy simogatom. Boldogság szikrái pattantak a szemeiben. Óvatosan megfogtam és felemeltem. Széthúztam a dzsekimet, bebújtattam oda a csöppséget visszahúztam, így csak apró buksija látszott ki. Egy pillanatig sem gondolkodtam, hogy hazavigyem-e, csak megtettem. Ugyan olyan árva volt ő az utcán, mint én Harry nélkül. Hazafelé megálltunk egy éjjelnappali előtt és vettem neki néhány tasak kutyaeledelt. Otthon kerestem két kisebb tálkát. Talán megvan még, amit egyszer itt hagyott Liam, mikor nála volt Loki. És szerencsére megtaláltam. Elöblítettem őket, közben a foltos apróság a lábam mellett ült végig. Elég hűségesnek tűnik.
- Jó csapat leszünk mi ketten!- mondtam, miközben mosolyogva néztem, ahogy lakmározott. Fehér szőrét befogta az étel. Egészen hasonlított a Batman filmekből ismert Joker nevű szereplőre. Eszembe jutott, hogy nevet kellene adni neki.
- Azt hiszem, Joker lesz a neved. Tetszik?- kérdeztem, mire vakkantott egyet. A telefonom csörgött. Harry keresett.
- Louis...- alig hallottam hangját 
- Harry?- kérdeztem meglepetten.
- Beszélnünk kell!- közölte. Hangja kicsit megremegett. Vajon mit akarhat? 
- Akármennyire is meglepő, de most nem alkalmas.- húztam el a számat, ahogy néztem Joker-t, aki óvatosan fedezte fel a terepet.  
- Mi a fene dolgod lehet az éjszaka közepén?- kérdezte. Édes, mély hangját mintha düh mérgezte volna.
- Sajnálom, nem tudtam, hogy te vagy az egyetlen, akinek lehet programja. Most pedig ha megbocsájtasz, várnak rám. Jó éjt!- morogtam, majd letettem. Alattomos dolog volt, hogy nem mondtam el, egy kiskutya várakozik rám, de megérdemli. Nekünk amúgy sincs már mit megbeszélnünk.