2014. augusztus 24., vasárnap

17. rész

Drága olvasóim! A minap egy kedves kommentelő megkért, hogy részletesebben írjam le kedvenc párosunk intim pillanatait. Igyekeztem kielégíteni a szükségletet (ez nagyon perverzül hangzik) és talán picit túlzásba is estem. Ha így van, elnézést kérek! Még annyit szeretnék mondani, hogy egy ideig (nagyjából szerdáig) ez az utolsó rész. Utána igyekszem minél több részt hozni sulikezdésig. Azután pedig ahogy a tananyag meg a kollégium engedi. Azt hiszem, egyenlőre ennyi elég a rizsából. Jó olvasást! xx


Louis

Teljesen letaglózott Anne reakciója! Régen, mikor még csak fantáziáltam Harry-ről, mindig úgy képzeltem, ő könnyebben fogadná a kapcsolatunkat, mint az én anyám, de úgy tűnik tévedtem. Egyenesen rettegtem tőle, mi folyhat Harry-éknél, de nem tehettem mást, mint egyenes háttal visszavonulót fújni. A szálló takaros kis hely volt, valószínűleg családi vállalkozás. Zömében idősebb emberek dolgoztak itt, de sikerült belefutnom egy éppen távozó családba, akiknek a lánya az egyik dalunkat dúdolta. Készségesen felajánlottam neki egy közös fotót. Azt hiszem, ájulás közeli élményben volt része. Kivettem magamnak egy kisebb szobát. Felérve olyan csend fogadott, hogy nem tudtam eldönteni, nincsenek az emeletemen, vagy csak mindenki meghalt. Mindenesetre eltekintettem a természetfeletti csendtől és beléptem a szobámba. Tiszta, rendes és kicsi. Minden, amire most szükségem volt. Bent ledobtam a holmimat, bekapcsoltam a tévét háttérzajnak, majd lezuhanyoztam. Nem vesződtem túl sok ruhadarabbal, ezért csupasz testemre csak egy szürke melegítőnadrágot húztam. Fáradtnak éreztem magam, ezért rögtön le is feküdtem.

Nem tudom, mióta aludhattam már, mikor a telefonom rezgése felébresztett. Üzenet, méghozzá Harry-től.
"Hiányzol! Amióta kitetted a lábad a lakásból, vágyom a közelségedre!" 
Szinte látom magam előtt, ahogy a mondat végén telt, csábító alsó ajkába harap. Ez egy annyira Harry-szokás.
" Te is hiányzol nekem, Hazza! Hogy álltok anyukáddal?" 
Gondoltam rákérdezek. Hátha nem muszáj holnap pirkadatkor kocsiba pattanva hazavezetnünk.
" Semmi javulás. De hagyjuk az anyámat! Beszéljünk rólad! Mi van rajtad? "
A kis perverz! De ha játszani akar, hát játsszunk! Tommo elég nagy játékos!
" Az a szürke melegítő, amit annyira szeretsz. Csupán annyi! És rajtad? " 
A kis üzenetváltásunk heve teljesen magával ragadott. Szinte lihegve vártam a válaszüzenetekre.
" Én még teljesen fel vagyok öltözve. Bár úgy sejtem, ha ott lennék, ez hamar változna. És ha úgy lenne, mit tennél velem, Louis? " 
Na ne! Ezt nem fogom sokáig bírni. Néhány ártatlan szócskától olyan kemény erekcióm támadt, hogy üveget lehetne vágni vele.
" Miután megszabadítottalak minden egyes felesleges ruhadarabtól? Végigcsókolnám az egész testedet, nyelvemmel ízlelném tökéletes bőrödet...Akarod, hogy folytassam? "
" Nem, azt akarom, hogy magadhoz nyúlj! Tudom, hogy állsz, mint a cövek! Fáj, ugye? Lüktet?" 
Basszus! Teljesen kicsinál!
" Akarod, hogy markoljam magam?"
" Várj egy picit!" 
Ugyan mire kellene várnom? Hirtelen egy kopogás zavarta meg az erotikus ködöt az agyamban. Merev hímtagomat igazgatva haladtam az ajtóig, majd szélesre tártam. Hazza állt előtte.
- Az üzenetek alapján itt szükség van rám!- mormolta halk, szexi hangon. Tarkójába kapaszkodva rántottam be a szobámba, miközben ajkaira tapadtam. Az ajtót berúgta, majd arcomat kezei közé fogva csókolt vissza. Lerángattam a vékony dzsekijét, majd a pólóját áthúztam feje felett, ezzel megszakítva heves kötelékünket. Egyenlőre nem tudtam csodálatosan kidolgozott, izmos felsőtestével foglalkozni. Minden, amire szükségem volt, az az, hogy mielőbb meztelenül láthassam. És nem tétlenkedtem! De még mennyire, hogy nem! Mikor már csak bokszer volt rajta, az ágyamhoz taszigáltam és rálöktem. Izmos lábai közé helyezkedtem, éreztem, ahogy kemény férfiassága hasamnak feszül. Csókért hajoltam hozzá, mely mozdulatom túlfűtött nyögésbe torkollott, mikor hosszú ujjai körbefonták férfiasságomat. Finoman, mégis határozottan szorított meg.
- Még egy ilyen és mostantól a nevem két másodperc!- nyögtem, mire halkan kuncogni kezdett.
- Engedd el, a kedvemért! Az egész éjszaka előttünk áll, hogy még kielégíts!- suttogta, ajkait a fülemhez nyomva. Húsos szája a nyakamat kényeztette, miközben tempót váltogatva mozgatta a kezét. Két oldala mellett támaszkodva markoltam a lepedőt, miközben kéjesen sóhajtoztam.Hátam hirtelen ívbe feszült, egész testem megmerevedett, ahogy a markába élveztem. Fejem lógattam, ahogy lihegve igyekeztem rendezni a szívverésem.
- Ügyes kis ribanc vagy!- duruzsoltam.- Milyen gyorsan a csúcsra juttattál! Gondolom szeretnél ellenszolgáltatást!- csókoltam a fülébe, mire lélegzete elakadt. Újabb csókokat nyomtam a homlokára, édes kis pisze orrára, gödröcskéjébe, szájára, majd a nyakán keresztül egészen a "boldog ösvényig" Megragadtam alsója szélét és határozott mozdulattal lerántottam. Marokra fogtam duzzadt szerszámát.
- Üdv, régi barát!- motyogtam, majd miután egész hosszát végignyaltam, bekaptam csúcsát és intenzíven szívni kezdtem.
- Ú! Óóó!- kiáltott fel, miközben felült. Marokra fogta kelleténél hosszabb tincseimet és próbálta a tempót diktálni. Kíváncsi vagyok, ő is hallotta-e a pornó színésznőket megszégyenítő szürcsölésemet, miközben legkedvesebb testrészét masszíroztam nyelvemmel. Egyre erősebben húzta a hajam, ami furcsa mód teljesen begerjesztett. Remegő kezeit vállamra simította, majd óvatosan eltolt lüktető ágyékától. Először nem értettem, de világossá vált, mikor aprót kiáltva elélvezett. Még ilyenkor is tud figyelmes lenni!
Az ágy előtt térdeltem, ő pedig miután összeszedte magát, lecsúszott a matracról, pontosan az ölembe ülve. Tüzes csókcsatába kezdtünk, majd a földre tepert. Dominanciaharcunk végén én kerekedtem felül.
- Ha nem akarod, addig állíts le, ameddig még le tudsz!- figyelmeztettem.
- Akarlak, nagyon! De előbb hozd ide a pénztárcámat!- kérte, mire ráncba szaladt a szemöldököm, de teljesítettem. Út közben ledobtam magamról a felesleges melegítőt. Kezébe nyomtam a tárcáját, az egyik kis zsebből óvszert varázsolt elő.
- Ki tudja, hol támad kedvem kufircolni veled egyet.- vigyorgott a saját magyarázatán, majd átnyújtotta a kis csomagot. - Vigyázz rám!- egy pillanatra félelem szikráját láttam a szemében, majd csak a vágy tüze lobogott a meleg, nyári zöld íriszekben. Apró csókot nyomtam duzzadt ajkaira, majd kicsomagoltam az óvszert és felhúztam. Lassan kezdtem simogatni bejáratát, majd óvatosan felnyomtam neki egy ujjamat. Mozgattam egy rövid ideig, majd csatlakozott még egy. Körkörös mozdulatokat végeztem benne. Aprót bólintott, én pedig nagy levegőt véve felváltottam ujjaimat férfiasságommal. Halkan felszisszent, én mozdulatlanul feküdtem rajta, várva, hogy lecsökkenjen fájdalma. Fenekembe markolva húzott magához közelebb, miből tudtam, végre mozoghatok. Lassú, mély lökésekkel kezdtem, rögtön megbotránkoztatóan erotikus nyögéseket kaptam reakció gyanánt. Combjaiba kapaszkodtam, majd felnyaláboltam a padlóról, nem szakítva meg bensőséges kapcsolatunkat. Végigfektettem az ágyon, majd folytattam édes ostromomat. Kezeit a feje felé emeltem, csuklóit összefogva tartottam egy helyben. Hajamba túrt, majd magához húzott egy édes csókra, ami nálam a véget jelentette. Szemhéjaim szinte azonnal lecsukódtak. Annyi erőm még volt, hogy kihúzódjak Harry-ből és az ágy mellé dobjam a használt óvszert. Hazza kiráncigálta alólunk a takarót, majd ránk terítette.
- Aludj, Szerelmem! Rád fér a pihenés!- simított végig a hátamon. Mellkasához bújva még hallottam az ígéretét, miszerint örökké szeretni fog.

1 megjegyzés: