16. rész

Sziasztok! Tudom-tudom, nem tartottam be a rendszert, úgy látszik, totális lázadó vagyok (hihi)
De most itt vagyok egy új résszel, ami remélem tetszeni fog nektek! Rájöttem, hogy nem tesz szomorúvá, ha nem országos siker a blogom. Minden egyes olvasómat tisztelem és szeretem, amiért velem tart! Nem vágyom arra, hogy minden nap -akár van rész, akár nincs- 600 megtekintés fogadjon. Hálás vagyok a türelmetekért és minden egyes szép szóért, amivel tudatjátok, hogy van értelme minden napomból egy picit a blogra szánni! De elég legyen belőlem, jó olvasást! xx

Harry

A fürdőszoba erős világítása bántja a szemem, de most nem tudok ezzel foglalkozni. Az arcomba locsolok némi hideg vizet, majd a mosdókagylóra támaszkodva bámulom magam a tükörben. Szinte lihegek, ahogyan próbálom leküzdeni a rám tört hányingert. Ugyan azokat a szavakat használta! Teljesen elborult az agyam! Lehorgasztott fejjel próbálom rendezni a légzésemet, mikor az ajtó halkan kinyílik. A tükörben látom, ahogy megáll az ajtóban. 
- Harry!- szólít meg óvatos hangon, de rögtön leintem. 
- Ne! Kérlek, ne magyarázkodj!- mondtam ki határozottan. Arckifejezése megváltozott.
- Nem fogok, tudod miért? Mert kibaszottul nem tudom, miért kellene! Talán azért, mert hagytam, hogy felhúzz, aztán otthagyj álló farokkal? Már ez is az én hibám?- emelte fel a hangját. 
- Nem, nem ezért!- feleltem. 
- Akkor miért?- kérdezte morcos arckifejezéssel. 
- Ugyan azt mondtad nekem, mint neki! Úgy éreztem, jobban szeretnél Eleanor-al lenni, mint velem.- Hajtottam le újra a fejem. 
- Harry, ez nem...-kezdte, majd nem tehetek róla, de szipogásommal megszakítottam. Elengedtem a mosdó szélét és a fal mellé kuporodtam. Könnyeimen keresztül homályosan láttam.
- Én ezt nem bírom, Louis! Olyan, mintha egy üvegfal húzódna köztünk. Látjuk egymást, az illúziója megvan, hogy összeér a kezünk, de igazán sohasem lehetünk együtt. Talán jobb lenne, ha...- nem, egyszerűen képtelen vagyok kimondani. 
- Azt már nem, baby! Ha akarsz, sem szabadulhatsz meg tőlem! Ha kell, puszta kézzel töröm be azt a rohadt üvegfalat!- térdelt le mellém. Kezébe fogta a kezemet és mélyen a szemembe nézett - Megígérem neked!- apró puszit lehelt a bőrömre. Letöröltem a könnyeimet, majd feltérdelve a nyakába borultam. Lágyan simogatta a hátam, miközben óvatosan ringatott. 
- Gyere bébi, bújjunk ágyba!- csókolt a fülembe. Aprót bólintottam, majd feltápászkodtunk. Kéz a kézben sétáltunk vissza a szobába. Bemásztam az ágyba, majd megvártam Louis-t is, aki feloltotta az olvasólámpát. Miután felvette olvasószemüvegét és előhalászta a könyvét, mellkasához bújtam. Hosszasan élveztem, ahogy egyik kezével hátamat cirógatja, majd végül muszáj voltam megszólalni.
- Úgy sajnálom, Louis!- szólítottam meg, mire leengedte a könyvet, amit éppen olvasott. -Túlreagáltam! Nem kellett volna úgy elrohannom! Teljesen be voltál indulva, nem várhatom el, hogy megválogasd a szavaid!- bombáztam a bűntudatommal. Gyengéden homlokon csókolt, ezzel lereagálva az egészet. 
- És Louis!- szólítottam meg újra, mire hitetlenkedő fejjel letette inkább a könyvét.- Mikor megyünk meglátogatni a családomat?- kérdeztem, őszintén remélve, hogy a kis hisztim ellenére eljön velem. Levette a szemüvegét, a könyvvel együtt az éjjeliszekrényre tette, megdörgölte a szemeit, majd nekem szentelte a figyelmét.
- Holnap, mondjuk?- vonta meg a vállát.
- Oké, beköszönünk El-nek és megyünk?- érdeklődtem a terveiről. Bólogatott, majd egy hatalmas ásítás után elkönyvelte: ideje aludnunk! Mellkasához bújva, mámorító illatát belélegezve nyomott el az álom.

Eleanor már valamivel jobban volt, a humora is kezdett visszatérni, így nyugodt szívvel indultunk el. Úgy döntöttünk, kocsival tesszük meg a kicsit több, mint négy órás utat. Régen szórakoztam utoljára ilyen jól! Amint az autópályán elvegyültünk a temérdek másik autó között, teljesen felengedtünk. Megálltunk egy benzinkútnál tankolni, majd mikor visszamentem a kocsihoz a pénztárcámért, Louis maradásra bírt.
- Majd én!- gyorsan körbepillantott, mikor pedig nem látott senkit, egy gyors csókot nyomott ajkaimra. A nyilvános csóktól szórakozottan bámultam ki az ablakon. Kis idő múlva visszatért Louis.
- Na végre! Már azt hittem, hogy a kasszás szépfiúval elvonultatok egy gyors menetre az öltözőbe.- dünnyögtem játékosan.
- A kasszás valójában egy ötvenes éveiben járó asszony volt, aki egy aláírásért cserébe adott nekem egy ilyen plüssöt.- tette ki a műszerfalra a játékot.- Viszont ha ilyen zsémbes vagy, Styles, átveszem a volánt és behajtok a legközelebbi erdő közepére, hogy jól elfenekeljelek a hátsóülésen!- szűrte a fogai közt, amivel rögtön megmozgatta a libidómat.
- Talán az erdő nem rossz ötlet! Szeretnéd a motorháztetőn csinálni?- érdeklődtem, amennyire csak tudtam szexi hangot megütve.
- Na ne! Azt már nem! Még egyszer nem hagyom, hogy potyára felizgass!- tiltakozott, mire hangosan nevetve kifordultam a benzinkúttól, hogy befejezzük az utunkat. Mire hazaértünk, nem vágytam másra, csak egy kiadós alvásra Szerelmemmel a karjaim közt. Ehhez viszont még egy vallomásra is szükségem volt. Készültem kiszállni, mikor feltűnt, hogy Louis mereven ül mellettem.
- Hé, bébi, mi a baj?- tettem kezem az övére. Pislogott néhányat, majd felém fordult.
- Ne csináljuk ezt! Kibírunk néhány napot legjobb barátokként! Olyan rossz előérzetem van!- hebegte.
- Innen nincs visszaút, édes! Ráadásul nem is akarok titkolózni tovább. Bármi történik is, mi ketten kibírjuk! Ha a világ esküdne össze ellenünk, akkor sem engedném el a kezed!- bátorítottam, mire halvány mosoly terült el gyönyörű angyalarcán. Megszorította kezem, majd hatalmas sóhajjal bólintott. Kiszálltunk és a csomagtartóból kipakoltunk. Kinyitottam az ajtót, leraktuk a pakkot az előtérben és beljebb léptünk.
- Megjöttem!- kiáltottam, mire egy izgatott sikoly volt a válasz. A nővérem robogott le a lépcsőn és a karjaim közé vetette magát. Miután elengedett, feltűnt neki Louis is. A pillanatnyi értetlenségét felülmúlta az izgalom újabb hulláma. Szó szerint rávetette magát Szerelmemre. Csinos lábaival fonta át a derekát, miközben rendre megszorongatta.
- Ne haragudj, hogy így letámadtalak!- nevetett zavartan.- Ejha! Micsoda férfiak lettetek! Sajnálom azt a tengernyi lányt, aki belétek van zúgva!- villantott cinkos mosolyt. Mintha csak tudna valamit. Talán így is van. Női megérzés, vagy mi. A zajra, amit  Gemma csapott, megjelent édesanyám is. Gyönyörű arcán elterült az a jól ismert szeretetteljes mosoly, ahogy nézett engem.
- Harry!- zárt a karjai közé, igaz, ehhez kissé le kellett hajolnom. Miután felocsúdott a döbbenetből, hogy annyi idő után újra itthon lát, Louis-hoz lépett, hasonlóan szívélyes ölelésre.
- Lou, drágám! Milyen régen jártál nálunk!- mosolyogva húzódott el Szerelmemtől, hogy megvizsgálhassa arcát. Nagyon remélem, hogy néhány óra múlva is ilyen nyugodt hangulat fog uralkodni.

Miután anyu rendesen megtömött minket az isteni főztjével és mind a nappaliban beszélgettünk, elérkezettnek láttam az időt. Vetettem egy futó pillantást Louis-ra, aki alig láthatóan bólintott. Ahogy ültünk egymás mellett, összeért a combunk, ennek a tudata pedig leküzdötte a bukfencező gyomromat.
- Valamit el kell mondanom!- közöltem, remegő hanggal.
- Baj van, drágám?- kérdezte anya aggodalmaskodva. A kérdést válasz nélkül hagyva kezdtem bele.
- Nagyon nehéz ezt behatárolni. Nem tudom, hogy mikor, nem tudom az okát, de megváltozott bennem valami.- elkaptam Louis kezét és ujjainkat összefűztem- És azóta halálosan szerelmes vagyok Louis-ba!- böktem ki végre. Hatalmas sóhaj szökött ki a számon, de nem nyugodhattam meg. Anyu hangos zokogásba kezdett, miközben azt hajtogatta, vajon hol rontotta el. Itt fordult fel igazán a gyomrom. Görcsösen szorítottam Szerelmem kezét, majd felálltam és megvető pillantással felrohantam az egykori szobámba, magam után rántva Louis-t. A nővérem vigasztalni próbálta anyut, de engem már semmi sem érdekelt. A szobámban lerakott, érintetlen bőröndjeinkhez léptem és Lou elé húztam az ő holmiját.
- Mire készülsz?- kérdezte óvatosan. Biztos megrémítettem ezzel a komor viselkedéssel.
- Lelépünk, bébi! Nem akarlak ennek kitenni!- vontam magamhoz.
- Nem, te itt maradsz! Ezek az emberek alkotják a családodat, szeretnek téged!- győzködött.
- Ha nem tudják elfogadni a szerelmemet, nem akarok velük lenni!- jelentettem ki, megingathatatlanul. Hosszas szóváltás után megegyeztünk, hogy Louis egy közeli szállóban tölti az éjszakát, majd holnap eldöntjük, hogyan tovább. Nehezemre esett, de elengedtem. Miután a kocsimmal eltűnt az utcánkból, a lehető leggyorsabban igyekeztem vissza a szobám rejtekébe.
- Öcsi, várj!- szólt utánam Gemma.
- Mit akarsz?- mordultam rá, arckifejezését látva rögtön bocsánatot kértem, úgy látszik, békés szándékkal jött.
- Gyere a nappaliba, beszélgessünk!- intett a fejével. Nem akartam odamenni, nővérem kérlelésének mégsem tudtam ellenállni. Egy bögre kakaó mellett elmeséltem a megállapodást, miszerint Louis máshol tölti az éjszakát, válaszolgattam a kérdéseire, Ő pedig elmondta, hogy miután anyu abbahagyta a sírást és Louis-t kezdte okolni, kiállt értünk és jól lecseszte anyát. Érdekes jelenet lehetett. Gem társaságában sikerült leengednem. Elfelejtettem a fájdalmamat és nyugodtan beszélgethettem hétköznapi kis semmiségekről. Újabb kakaót készített éppen a konyhában, én pedig a pulton ülve néztem, mikor a telefonja csörögni kezdett.
- Ash! Hóhó, Ashton Irwin?- vigyorogva tartottam nővérem telefonját, aki kipirulva kapkodott érte.
- Te kis pöcs, add ide azt a szart!- kiáltotta.
- Úgy káromkodsz, mint egy kocsis!- nevetve feljebb tartottam a telefont.
- Visszacseppentünk négy évvel korábbra? - hallottam meg anyu hangját, mire dühöm új erőre kapott. Odaadtam nővéremnek a telefont, majd kiviharzottam a konyhából, egy "nincs olyan szerencséd" beszólással.